Agy

Agy

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO, egészség okosan
Az emberi agy körülbelül 1-1, 5 kg, elhelyezkedését tekintve az agykoponyában helyezkedik el, felszínét agyhártya borítja.

Általános tudnivalók az agyról

  • Az idegrendszer központi része, ezért az agy megfelelő vérellátása nagyon fontos, hiszen a normál működéséhez megfelelő tápanyag- és oxigénellátottság szükséges.
  • A koponyacsontok felnőttkorra összecsontosodnak, ezért innentől az agy már tágulásra képtelen üregben helyezkedik el, ami megnövelheti a különböző betegségek kialakulásának lehetőségét.
  • Az agyvelőből kilépő 12 pár agyidegből van, amelyik kizárólag motoros, míg a másik kizárólag érzőrostokat tartalmaznak.
  • Az idegpályák ellentétes működése miatt, a jobb agyfélteke a test bal oldalának érző és mozgató működését látja el, míg a bal a test jobb oldalát „irányítja”.
  • A nagyagy az agy legnagyobb része, amely jobb és bal agyféltekéből áll, melyek további homlok-, fali-, halánték- és nyakszirtlebenyekre oszthatóak. A köztiagy alsó területén a zsigeri szervek működésének szabályozásában részt vevő hipotalamusz helyezkedik el. A kisagy a nagyagy alatt helyezkedik el, kiemelt szerepe van a mozgások koordinálásában.

Az agy leggyakoribb sérülései, betegségei:

  • Koponyasérülések (pl. agyrázkódás, agyzúzódás)
  • Agyvérzés
  • Gyulladások (agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás)
  • Agyi vérellátási zavarok (pl. TIA, stroke, érelmeszesedés)
Agy - Részletesen a témáról
Mit tanácsol Michael J. Fox a Parkinson-kórral élőknek?
A Vissza a jövőbe film sztárjánál, Michael J. Foxnál 29 éves korában diagnosztizálták a Parkinson-kórt, amiről csak hét évvel később tudott a nyilvánosság előtt nyilatkozni. Eleinte képtelen volt szembenézni a betegséggel, mára azonban szívügyévé vált a téma, olyannyira, hogy létrehozta a Michael J. Fox Parkinson Alapítványt.
Stroke - Hogyan mérsékeljük a légszennyezettség hatásait?
A stroke kialakulásának fokozott veszélye leginkább olyan életmódbeli faktorokhoz köthető, mint például az elhízás, a magas vérnyomás, a testmozgás hiánya, az egészségtelen étrend, a dohányzás, vagy a magas vérzsír. Ezek mind olyan állapotok, melyekre életmódunk megváltoztatásával nagy ráhatásunk van. A légszennyezettség ellenben egy olyan tényező, amelyet az emberek többsége nem tud kiküszöbölni.Mégis mit tehetünk ellene?
Hogyan kezelhető a fejfájás?
A krónikus vagy nagyon gyakori fejfájástól szenvedők gyakran esnek a fájdalomcsillapítók átmeneti enyhülést kínáló csapdájába, ami azonban több szempontból veszélyes lehet, amelyekről dr. Prinz Géza, a FájdalomKözpont neurológusa, pszichiáter, infektológus beszélt.
Mikor kell komolyabb betegségre gondolni fejfájás esetén?
A fejfájás egy szinte mindenki számára ismert, kellemetlen jelenség, ami igencsak megkeserítheti az érintett betegek mindennapjait. Vegyük sorra, hogy mikor kell komolyabb betegségre gondolni fejfájás esetén.
Az alvásparalízis
Az évszázadok során az alvási bénulás tüneteit sokféleképpen leírták, és gyakran egy "gonosz" jelenlétnek tulajdonították. A történelem során szinte minden kultúrában voltak történetek lidérces gonosz lényekről, amelyek éjszaka megrémítik a tehetetlen embereket. De mi is az alvási paralízis és mit tehetünk ellene?
Hogyan hat az edzés az elménkre?
A demencia nem része a normális öregedési folyamatnak, ugyanis egyes változatai megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással megelőzhetőek. Hogyan befolyásolhatja a demencia kialakulását a rendszeres testmozgás?
Hasznos lehet
Hogyan állítsuk meg az orrvérzést?
Az orrvérzés kellemetlen lehet, de a legtöbb esetben könnyű megállítani, és csak ritkán jelez nagyobb problémát. Hogyan lehet azonnal elállítani biztonságosan?
Miért kell figyelni a kékfény szűrésére?
A kékfény egy speciális fényfajta rövid hullámhosszúsággal, melyet természetes forrásán kívül a számítógép képernyője, a mobileszközök, a síkképernyős televízió és egyéb képernyővel rendelkező eszköz...
Miért fontos a napszemüveg viselése?
A napszemüvegek mindenféle formában és méretben kaphatók. Némelyikük inkább a divat, mint a funkció miatt készült. A megfelelő darab azonban évekig védheti a szemet, míg egy rossz minőségű lencse...
A meddőség jelei nőknél
Nőknél a menstruációs ciklus és az ovuláció változásai a meddőséggel összefüggő betegség tünetei is lehetnek. Amennyiben a meddőség jeleit tapasztalja, érdemes lehet kivizsgáltatni magát, hogy...