Hátfájdalom

Hátfájdalom

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO, egészség okosan
A hátfájást leggyakrabban a rossz testtartás idézi elő, azonban számos más probléma is állhat a hátterében. Összeszedtük azokat a kevésbé ismert okokat, amelyek hátfájáshoz vezethetnek.

Alvászavar

Bár a pontos oka egyelőre nem ismert, bizonyos kutatások szerint, alvászavar fennállása esetén másfélszer nagyobb az esély a hátfájdalom kialakulásának. Alakítsunk ki egy alvási rutint, próbáljunk ki relaxációs technikákat vagy egyéb terápiákat, hogy alvászavarunkat kezeljük, illetve elkerüljük a hátfájdalom kialakulását.

Járásmód

Amennyiben felfigyeltünk arra, hogy mindig hosszabb séták, illetve nagyobb terhelés hatására jelentkezik a hátfájdalom, érdemes ortopéd szakorvoshoz fordulnunk, ugyanis a lúdtalp, harántboltozat süllyedés és egyéb elváltozások is okozhatják ezt a panaszt.

Ülő életmód (munka, videó játék)

Ha túl sok időt töltünk ülve, előretolt fejtartással, beesett vállakkal, és órákon át ezt a rossz testtartást tartjuk, gyakran panaszkodhatunk rá, hogy fáj a hátunk.  Ilyenkor érdemes megszakítanunk a hosszan tartó egyhelyben ülést (20-30 percenként vagy legalább óránként), felállnunk és átmozgatnunk magunkat.

Hegek

A háton lévő hegek érzékennyé tehetik ezt a területet, illetve akadályozhatják annak akadálytalan véráramlását, ami fájdalomhoz vezethet. Amennyiben úgy érezzük, hogy a sebeink akadályozzák mozgásunkat vagy érzékenyebb ez a terület, keressük fel kezelőorvosunkat.

Császármetszés

Kutatások szerint azoknál a nőknél, akik epidurális érzéstelenítéssel és császármetszéssel szültek, nagyobb valószínűséggel jelentkezik hát, illetve derékpanasz,  

Dohányzás

A dohányosok majdnem háromszor nagyobb valószínűséggel szenvednek derékfájástól, mint azok, akik nem dohányoznak. Ilyenkor lassul a keringés, ezáltal a csontok és szövetek szerkezete változhat, ami a porckorongok ellaposodáshoz vezethet.  

Nem megfelelő lábbeli

A vékony talpú, sarok nélküli cipők, flip flop papucsok, balerinacipők, szandálok viselése hátfájdalomhoz vezethet. Ilyenkor a sarok csillapítás nélkül ütődik a talajhoz., amelynek következménye, hogy az ízületek - a bokától egészen a nyaki csigolyákig – fokozott terhelésnek vannak kitéve. Figyeljünk arra, hogy megfelelő cipőt válasszunk, ha szükséges, kérjük ki ortopéd szakorvos véleményét.

Útmutató

  • A hátfájás hátterében számos állapot vagy tényező állhat, ezért érdemes átgondolni, hogy a probléma megjelenésekor történt-e valamilyen életmóbeli vagy egyéb változtatás.
  • KÍmélettel, gyógytornával, esetleg vény nélkül kapható készítményekkel enyhíthetünk a panaszainkon, de hatartósan fennáll a fájdalom, érdemes orvoshoz fordulnunk további kivizsgálás érdekében.

Forrás: Surprising Reasons for Back Pain (WebMD)

Hátfájdalom - Részletesen a témáról
Miért alakul ki egyre több fiatalnál a porckorongsérv?
Az ülőmunka, illetve a mozgásszegény életmód kedvez a sérv kialakulásának, és az utóbbi években megfigyelhető, hogy a jellemzően középkorúaknál kialakuló betegség már a 20 éven aluliak körében is egyre gyakoribb.
Porckorongsérv - Mikor van szükség műtétre?
Élete során valószínűleg mindenkinek volt már – vagy lesz – porckorongsérve, ami az esetek kis hányadában jár klinikai tünetekkel, például nagy fájdalommal, de csak a panaszosok kevesebb mint tizedének van szüksége műtéti megoldásra.
Hogyan kezelhető a banyapúp?
A tünetek enyhítéséhez és a púp csökkentéséhez a kezelés mellett életmódbeli változtatások is szükségesek, így ehhez hónapok munkája kell. Hogyan történik a kezelés?
Mikor indokolt a talpbetét használata?
Ha talpbetétre van szükségünk, akkor azt ma már számos helyről beszerezhetjük: gyógyszertárakban, gyógyászati segédeszköz boltokban, sőt akár drogériákban is találhatunk különféle változatokat. Vannak köztük olyanok, amelyek hétköznapi viseletre készültek, és olyanok is, amelyeket kifejezetten sportoláshoz fejlesztettek ki. De honnan tudhatjuk, hogy melyik típus a legjobb a számunkra?
Miért lehet veszélyes a csontkovácsolás?
Kik fordulnak csontkovácshoz? Milyen veszélyeket rejt magában a csontkovácsolás? Olosz József, a Sherlock Rehab vezető gyógytornásza válaszol ezekre a kérdésekre.
Hogyan gyógyít a manuálterápia?
A manuálterápia sokkal összetettebb, mint a csontkovácsolás, hiszen a szakemberek az ízületek kezelése mellett a lágyrészekre, az idegek tesztelésére valamint a belső szervek esetleges érintettségére is külön odafigyelnek.
Mire jó a kineziológiai tapasz?
Milyen problémák esetén ajánlott és mikor kerüljük a kineziológiai tapasz felhelyezését? Kérdések és válaszok a tapaszról.
Hogyan előzhető meg az ülőmunka káros hatása?
Nemcsak nyak- és hátfájdalmat okozhat az ülőmunka közben felvett rossz testtartás, hanem akár a belső szervekre is kihatással lehet, de ínhüvelygyulladás és teniszkönyök is kialakulhat például a billentyűzettel végzett, sokszor ismételt apró mozdulatok hatására.
Hasznos lehet
Az alvásparalízis
Az évszázadok során az alvási bénulás tüneteit sokféleképpen leírták, és gyakran egy "gonosz" jelenlétnek tulajdonították. A történelem során szinte minden kultúrában voltak történetek lidérces...
Mi befolyásolja a vitaminok felszívódását?
A vitaminok, ásványi anyagok nélkülözhetetlenek az emberi szervezet egészséges működéséhez. Azonban a bevitel módját, egymás felszívódását akadályozó vagy segítő tényezőket fontos figyelembe venni...
Javulhat a gyógyulási esély a melanomás betegeknél
Lényegesen meghosszabbodott az áttétes melanómás betegek túlélési esélye Magyarországon.
Mikor kell komolyabb betegségre gondolni fejfájás esetén?
A fejfájás egy szinte mindenki számára ismert, kellemetlen jelenség, ami igencsak megkeserítheti az érintett betegek mindennapjait. Vegyük sorra, hogy mikor kell komolyabb betegségre gondolni...