Hogyan csomagoljunk a gyerekeknek?

Hogyan csomagoljunk a gyerekeknek?

Hogyan csomagoljunk a gyerekeknek?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2022.09.27.
Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége dietetika
A gyermekek, serdülők jellemzően 5-8 órát töltenek az iskolában, majd sokan mennek tovább különórákra, edzésekre és csak későn érnek haza. Hogyan csomagoljunk ilyenkor a gyerekeknek?

Gyakran a napi javasolt öt étkezésből – reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora – minimum hármat, de olykor (például nulladik óra esetén) négyet is az iskolában vagy az otthonuktól távol fogyasztanak el. Ezért nagyon nem mindegy – hiszen a testi fejlődésük, a közérzetük mellett az iskolai teljesítőképességüket is befolyásolja –, hogy mit esznek: mit kapnak ebédre, milyen kínálattal találkoznak a büfében, mit pakolnak nekik a szülők és mit vesznek meg ők maguk az iskolában vagy annak környékén.

Hogyan csomagoljunk a gyerekeknek?

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségétől az alábbi tippeket kaptuk:

  • Kérjük el előre az óvodai, iskolai heti étlapot, és nézzük meg, mit fog enni a gyerekünk a menzán. Ehhez igazítsuk azokat az étkezéseket, amiket otthon fogyasztunk el. Lehetőleg vacsorára, illetve hétvégén ne adjunk olyat, amit már evett a gyermek.
  • Ha biztosan tudjuk, hogy az aznapi ebédet nem fogja megenni, mert nem szereti, akkor úgy csomagoljunk neki, hogy a főétkezést is belekalkuláljuk, például néhány tartalmas szendvics formájában.
  • Amikor ételt csomagolunk, gondoljuk át a napját. Azonnal jön-e iskola után, vagy csak este ér haza, mert edzésre, különórára megy. Az edzésnapokon számoljunk a megnövekedett energiaigénnyel és a megfelelő mennyiségű folyadékpótlással!
  • Igyekezzünk változatos tízóraikat, uzsonnákat adni, ne mindig ugyanazt tegyük a dobozba. Fontos ugyanakkor, hogy az egészséges táplálkozás alapját adó élelmiszerek – zöldségek/gyümölcsök, teljes értékű gabonák, tejtermékek – rendszeresen szerepeljenek a menüben.
  • Gondoljunk arra, hogy az elemózsiának bírnia kell a „gyűrődést”, nem mindig megoldott a hűtés, gyakran nem elérhető megfelelő evőeszköz, nincs melegítési lehetőség vagy kevés az idő az étkezésre. Jó szolgálatot tehetnek például a könnyen, gyorsan fogyasztható miniszendvicsek, kis palackos ivójoghurtok, granola szeletek, házi diákcsemege.

És hogy konkrétan mi kerüljön például az uzsonnásdobozba, vagy a vacsoraasztalra?

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagjai több mint harminc gyorsan elkészíthető és a helyes táplálkozás alapelveinek megfelelő, kedvenc receptjüket gyűjtötték össze ingyenesen letölthető szakácskönyvükben, amiben biztosan mindenki talál kedvére való fogásokat!

Ajánlott vizsgálat
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége dietetika Megjelenés dátuma: 2022.09.27.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
6 ok, amiért érdemes chia magot fogyasztani
A chia mag aprócska, de rostot, omega-3 zsírsavakat, fehérjéket, ásványi anyagokat és antioxidánsokat biztosít, amelyek segíthetnek csökkenteni a koleszterinszintet és a vérnyomást. A fekete és fehér...
4 dolog, amit megtehet a mikroműanyag-bevitel csökkentés érdekében
Mikroműanyagokat találtak az emberi agyban, a vizeletben, az anyatejben, az emésztőrendszerben és a szív- és érrendszerben. Noha lehetetlennek tűnik a mikroműanyagok teljes elkerülése, vannak módok a...
12 esti szokás, amely szabotálja a fogyást
Sokan anélkül szabotálják fogyókúrás erőfeszítéseiket esti szokásaikkal, hogy észrevennék, mint például a nehéz vacsorák, a túl késői testmozgás vagy az alváshiány.
A teafilter több milliárd mikroműanyagot tartalmazhat
A kereskedelemben kapható teafilterekből mikroműanyagok szabadulhatnak fel a főzési folyamat során. A polipropilénből, egyfajta műanyagból készült filterek milliliterenként 1,2 milliárd nanoműanyag...