Fogtömés

Fogtömés

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO, egészség okosan
A lyukas, szuvas fogak kezelésére általában a fogtömés a megfelelő módszer. A szuvas részt mindenképpen el kell távolítani, ezután tömhető be a lyuk, amelyre többféle anyag is használható. Melyek ezek?

A fogakat a legtöbb esetben a szuvasodás fenyegeti, amelyet rendszeres fogorvosi szűrővizsgálaton időben észre lehet venni. Minél hamarabb kezeli az orvos a beteg fogat, annál kevésbé romlik a fogsor.

Fogtömés menete

A fogtömés fúrással kezdődik, a fogorvos feltárja a szuvas részeket, és egy speciális, hegyes kaparóval alaposan megtisztítja az érintett részeket. Az így keletkezett lyukat tölti ki a fogtömő anyaggal, így elzárja az utat, ahonnan a baktériumok újra bejuthatnának, támadhatnának.

A fogtöméshez használható anyagok

Sokféle fogtömő anyag létezik, ezek közül a legrégebbi az amalgám, amely higanyból, ezüstből, rézből, ónból és cinkből áll, de manapság már nem nagyon alkalmazzák, bár olcsó.

A legtöbbször összetett gyantából készítik el a fogtömést, ami ugyanolyan színű, mint maga a fog, ezért az idegen anyag nem látszik. Hátránya azonban, hogy a kávé és tea elszínezi, ezért bizonyos idő után cserélni kell.

Létezik porcelán fogtömés, de arany is használható.

Mindkettő viszonylag drága, de az aranyat nagyon jól tolerálja az ínyszövet, és jól tűri a terhelést is, akár 20 évig is a fogban maradhat. Sem a porcelán, sem az arany nem színeződik el.

Hogy végül mi kerül a lyukas fogba, az orvos és páciense közös döntése. Meg kell fontolni az anyagi vonzatot, a lyuk nagyságát, a lyukas fog elhelyezkedését a szájban, az esetleges allergiát.

Útmutató

  • Járjunk rendszeresen fogászati szűrésre.
  • Amennyiben problémát, fogszuvasodást tapasztalunk, ne halogassuk a fogorvosi beavatkozást.
  • Fogtömés különböző anyagokkal történhet, ilyenkor a fogorvos feltárja, kitisztítja és betömi a szuvas részeket, ezzel megelőzi a szájüregben a baktériumok elszaporodását.
Fogtömés - Részletesen a témáról
Lehet-e káros a szájvíz használata?
Nagy koncentrációban és hosszú ideig vizsgálták a szájöblítők egészséges hámsejtekre gyakorolt hatását a Semmelweis Egyetem kutatói. Az eredmények kiértékelése alapján a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyártók és a fogorvos által ajánlott mennyiségben és gyakorisággal szabad használni a szájvizeket.
Hogyan előzzük meg a fogszuvasodást gyermekeknél?
A cukros édességek, a fagylaltok, az éjszakai édes tea, a kakaó – mind hozzájárulnak a gyermekek korai fogszuvasodásának kialakulásához, amely kis odafigyeléssel és a megfelelő szájápolási szokások kialakításával megelőzhető lenne.
Bölcsességfog - Foghúzás és gyógyulás
A bölcsességfogak körülbelül 16- 25 éves korunk között jelennek meg, a növekedésük több évig is elhúzódhat, amely akár problémás is lehet. Mit tehetünk ilyenkor?
Milyen hibákat követhetünk el a fogmosás során?
Gyermekkorunk óta a mindennapjaink része a fogmosás, de vajon jól csináljuk? Megfelelő módon, megfelelő ideig és optimális mennyiségű fogkrémmel tisztítjuk a fogainkat? Összeszedtük a leggyakoribb hibákat, amit elkövethetünk fogmosás során.
Ajánlott vizsgálat
Hasznos lehet
Biztonságos-e a vegán étrend terhesség alatt?
A vegán étrendről tudjuk, hogy számos egészségügyi előnnyel jár. Általánosságban elmondható, hogy a növényi alapú étrend csökkentheti a szívbetegségek, az elhízás, a magas vérnyomás és a...
Valóban frissebb a holnap az új Myrkl étrend-kiegészítővel? Kipróbáltuk!
Semmiképp sem szeretnénk az alkoholfogyasztást népszerűsíteni, mindössze egy hétvégi vacsora közbeni könnyed koccintás tapasztalatait osztjuk meg cikkünkben egy szubjektív beszámoló formájában.
Mikor forduljunk pszichológushoz, és mikor pszichiáterhez?
Előfordul, hogy elveszünk a szakterületek között. és nem tudjuk, mikor forduljunk az egyik, és mikor a másik szakemberhez. Amennyiben mentális betegséggel küzdünk, fontos lehet például...
Tavaszi nagytakarítás a fagyasztóban is!
Mielőtt ismét élvezhetnénk a zsenge tavaszi zöldségeket és gyümölcsöket, érdemes átnézni a fagyasztót, hogy mit fogyasszunk el belőle. Vegyük számba, hogy mi, meddig áll el, mit kell előre vennünk...