Lázcsillapítás – Kell vagy nem kell?
Lázcsillapítás – Kell vagy nem kell?
A lázcsillapítással kapcsolatban kétfajta nézet létezik:
- a lázcsillapítás elengedhetetlen, mert a láznak káros hatásai vannak
- a láz segíti az immunrendszer működését, ezért nem szükséges a lázcsillapítás.
Melyiknek hihetünk?
„Kizárólag a láz miatt nem kell aggódnunk, nem jelent különösebb veszélyt még a magas láz sem, gyógyszeres kezelése sem indokolt, hiszen ahogy legyőzte a szervezetünk a betegséget a testhőmérséklet automatikusan csökkeni fog.” - olvashatjuk a Holland Háziorvosi Társaság tájékoztatójában.
Az Egyesült Királyság protokollja is ugyanezt az irányelvet javasolja: a rutinszerű, kötelező jellegű lázcsillapítás nem javasolt, csak nagyon rossz közérzet esetén alkalmazzunk látcsillapítást.
Nem kell megijedni
Elsősorban a szülők hajlamosak megijedni: 38 fok felett már nyúlnak a lázcsillapítókhoz, 40 fok felett pedig elkezdik a hűtőfürdő alkalmazását, vagy egyből felkeresik az ügyeletet azonnali lázcsillapítás miatt. A vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a láz elősegíti az immunrendszer hatékonyabb működését és segíti a gyógyulást.
Mikor szükséges a lázcsillapítás?
Teljesen mindegy tehát, hogy mit mutat a hőmérő, a lázcsillapításnál az elsődleges szempont a beteg hogyléte. Amennyiben - lázas állapot mellett - rossz közérzetre, fájdalomra, rosszullétre panaszkodik, akkor mindenképp ajánlott, de ha nincsen különösebb probléma, pihenés közben nincs nagyon rossz közérzete a betegnek, nem indokolt a lázcsillapítás.
Források: Fever in infants and children: Pathophysiology and management , Fever: suppress or let it ride?, Fever in under 5s: assessment and initial management