Mit tegyünk, ha válogatós a babánk?

Mit tegyünk, ha válogatós a babánk?

Mit tegyünk, ha válogatós a babánk?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2023.01.06.
Szerző: Czeizel Intézet terhesgondozás
A babák, kicsi- és nagygyerekek étkezésével kapcsolatban az egyik leggyakoribb probléma a válogatósság, szinte minden szülő megküzd ezzel az akadállyal legalább egyszer a gyermek fejlődése során. Mit tehetünk ellene?

Bartus-Preizler Gabriella, a Czeizel Intézet gyerekdietetikusának elmondása szerint tudatos hozzátáplálással a válogatósság javarészt megelőzhető, leküzdhető.

„A válogatósság kialakulásában egyértelműen meghatározó szerepet játszanak a gyermek hozzátáplálás során, sőt, a magzati korban és a szoptatás alatt szerzett élményei, tapasztalatai.

Egyen az édesanya is változatosan!

Mivel a magzatvíz és az anyatej íze is változik az ételektől függően, segíthet, ha változatosan eszik az édesanya, így már ekkor többféle aromával találkozhat a kicsi.

Mire figyeljünk a hozzátáplálás során?

A hozzátáplálás folyamán az első másfél év a legkritikusabb időszak, ez alatt az a cél, hogy erőltetés nélkül, a lehető legtöbb ízzel, állaggal ismertessük meg a babát. A legfrissebb ajánlásoknak köszönhetően, mára elég nagy szabadságot kapnak a szülők, ami az ételek bevezetésének sorrendjét illeti. Egy-két általános szabály azért továbbra is érvényben maradt, többek között például:

  • az olajban sült finomságokat kerülni kell, és törekedni inkább a sütőben való elkészítésükre.
  • Érdemes észben tartani a fulladásveszélyt jelentő ételek listáját is, ilyenek például a kerek élelmiszerek, mint a koktélparadicsom, vagy a szőlőszem egészben, a nyers és kemény ételek, az olajos magvak és a cukorkák.

Próbálkozzunk többször!

Ne hagyjuk, hogy az ételek leszűküljenek a kedvenceire, amiket először elfogadott, hanem folyamatosan kínáljuk őt korábban elutasított dolgokkal is, így tulajdonképpen állandóan bővítve a szeretett ételek listáját.”

Bővebben
Kapcsolódó témák
Ajánlott vizsgálat
Czeizel Intézet Szerző: Czeizel Intézet terhesgondozás Megjelenés dátuma: 2023.01.06.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Vörös fényterápia: Íme, a szakértő véleménye
A vörös fényterápia jelenleg nagy divat, és sokan hirdetik bőrre gyakorolt előnyeit – de a szakértők szerint fontos, hogy csak jóváhagyott eszközöket használjunk a kívánt hatás eléréséhez.
Gyógyszer-vagy étrendkiegészítő: mire figyeljünk?
Nagyon sokan gondolják, hogy az étrendkiegészítők, főleg a növényi összetevőt tartalmazók mivel természetesek, így nem okozhatnak semmilyen mellékhatást. Sokszor hangzik el a patikába betérők...
Mit jelent az öngondoskodás?
Az öngondoskodás sokak szerint felesleges, vagy csak megfeledkeznek róla. Valójában a szerepük kulcsfontosságú, hiszen ezek a tevékenységek nagyon fontosak a testi és lelki egészség megóvása...
10 otthoni módszer a korpa ellen
A korpát, vagyis a viszkető, fehér darabokat a fejbőrön mindenki ismeri, sokszor okozhat kellemetlenséget. A világ lakosságának közel 50%-a életében legalább egyszer megtapasztalja.