Hogyan készüljünk fel egy nagyműtétre?

Hogyan készüljünk fel egy nagyműtétre?

Hogyan készüljünk fel egy nagyműtétre?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2022.10.05.
Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége dietetika
A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján elindult már egy olyan szakmai program, ami azt szeretné megértetni a betegekkel, hogy műtétjük sikere nemcsak magán a beavatkozáson, hanem az általános állapotukon, a műtétre való felkészülésükön is múlik.

Ebben pedig egy egész, orvosokból, ápolókból, gyógyszerészekből, gyógytornászokból, pszichológusokból és dietetikusokból álló csapat együttműködésére van szükség, hogy a beavatkozás előtt a legjobb szintre hozzák fel a páciensek szervezetét. Kis túlzással egy nagyműtétre éppen úgy „edzeni” kell, mint egy sportversenyre. Ennek pedig fontos része a tápláltsági állapot. Nem mindegy, hogy valaki alultápláltan, vagy éppen túlsúlyosan fekszik-e be a kórházba egy komoly beavatkozásra. Azt is szigorúan meg kell tervezni a szakemberekkel együtt, hogy a műtét előtt és aztán majd később a lábadozáskor mit és hogyan egyen, igyon a beteg.

Előtte - utána

Kutatások igazolják, hogy 4-8 héttel az operáció előtt érdemes megkezdeni a felkészülést, ennél rövidebb idő nem elég rá, ha pedig túl hosszúra nyúlik, a beteg esetleg kifárad és elveszti a türelmét. A felkészülésnek fontos eleme a dietetikus által kidolgozott étrend, amivel elsősorban az állapotjavítás a cél. A páciensek jórésze jelenleg rossz, főleg alultáplált állapotban kerül a műtőbe, pedig az általános tápláltsági állapot mellett a fehérjeháztartást is rendbe kell hozni, mert ez elengedhetetlen a sebgyógyuláshoz.

Természetesen nem csak a műtétet megelőző, hanem azt azt követő terápia is fontos. Mikor és mivel kezdjük el itatni, etetni a beteget. A műtéti beavatkozás traumáján átesett szervezetet miként lehet a leggyorsabban regenerációra bírni, azaz hogyan épülhet fel leggyorsabban és szövődményektől mentesen a páciens.

A felkészülés kapcsán a legfontosabb tudományos újdonságok

  • a tápláltsági állapot felmérése: műtét előtt fel kell mérni a beteg tápláltsági állapotát (ezt  ápoló, vagy orvos is végezheti) és ezt a műtét után is meg kell tenni – ezzel kiszűrhető az alultápláltság kockázatának kitett vagy már alultáplált beteg
  • felesleges éheztetni a beteget – a korábbi gyakorlat alapján a műtét előtt 24 órával és a műtét után is napokig koplaltatták a beteget, ehelyett a legfrissebb ajánlás szerint a műtét előtt 6 órával még ehet, tiszta folyadékot (pl. limonádét, teát, kávét, vizet) a műtét előtt 2 órával még fogyaszthat; műtét után pedig 4 órával már ihat és minél hamarabb ehet is (kivéve, ha ezt bármilyen kóros állapot, pl. vérzés, szűkület nem teszi lehetővé).
  • adjunk folyadékkal szénhidrátot pár órával a műtét előtt – mert csökkenti a beavatkozás előtti/alatti stresszt és energiával látja el a beteget, csökkenti a műtét utáni inzulin rezisztenciát és rövidíti a kórházi tartózkodás idejét. A műtét előtti éjszaka 800 ml, műtét előtt 2 órával 400 ml szénhidráttartalmú italt ajánlott adni a páciensnek például tea vagy limonádé formájában.
  • ha szükséges, adjunk tápszeres kiegészítést – ez akkor jön szóba, ha a beteg szájon át nem tud enni vagy nem eleget. Ilyenkor iható tápszeres kiegészítés, illetve szondatáplálás szükséges – infúziós táplálás csak akkor, ha az előzőek nem vezetnek eredményre, de akkor is legyen mellette szonda vagy más kiegészítő táplálás.
  • ha kell, inkább halasszuk el a műtétet – a súlyosan alultáplált beteg műtétjét akár 7-14 nappal is eltolhatjuk, hogy ezalatt elérje a megfelelő tápláltsági állapotot, és így jobb kilátásokkal álljon a beavatkozás elé.
  • a felkészüléshez szakember kell – dietetikus bevonása a felkészülési folyamatba elengedhetetlenül szükséges.

A felkészülés nem csak az egyén és szerettei szempontjából lényeges, hanem miután csökkenti a halálozást, a szövődmények kialakulását és rövidíti a kórházi kezelés idejét, társadalmi haszna mellett az egészségügyi kasszát is megkíméli a plusz terhektől.

Bővebben
Kapcsolódó témák
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége dietetika Megjelenés dátuma: 2022.10.05.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Mi az a DASH diéta?
A DASH diéta a „Dietary Approaches to Stop Hypertension” rövidítése. Általában a gyümölcsök, zöldségek, zsírszegény vagy zsírmentes tejtermékek, diófélék, magvak, lencse, bab és teljes kiőrlésű...
Tavaszi nagytakarítás a fagyasztóban is!
Mielőtt ismét élvezhetnénk a zsenge tavaszi zöldségeket és gyümölcsöket, érdemes átnézni a fagyasztót, hogy mit fogyasszunk el belőle. Vegyük számba, hogy mi, meddig áll el, mit kell előre vennünk...
Mit tehetünk memóriaromlás esetén?
Meg lehet-e előzni a memóriaromlást? Mi okozhatja ezt az állapotot? Hogyan könnyítsük meg a mindennapjainkat memóriazavar esetén? Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a...
Terhességi diabétesz
Hogyan ismerjük fel? Miért fontos a kezelése? Gyógyítható-e a terhességi diabétesz?