Valóban többet kell aludnunk télen?

Valóban többet kell aludnunk télen?

Valóban többet kell aludnunk télen?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2023.02.27.
Szerző: doktorGO egészség okosan
A Frontiers in Neuroscience folyóiratban megjelent kutatás szerint az embereknek több mélyalvásra van szükségük télen, mint más évszakokban. Miért?

A berlini Charité Orvostudományi Egyetem kutatói szerint az ember biológiai óráját a nap állítja be annak megfelelően, hogy hogyan változik az évben a nappalok és éjszakák hossza, és ez kihat az alvásunk minőségére és mennyiségére is. „Az evolúció egyik legértékesebb tulajdonsága az, hogy szinte észrevehetetlenné válik a viselkedésünkben a szezonalitás - mondta Dr. Dieter Kunz klinikai pszichiáter, alváskutató és klinikai kronobiológus. „Tanulmányunkban kimutattuk, hogy a felnőtt, városi környezetben élő lakosság alvási szokásai évszakonként jelentősen változik” – fejtette ki Kunz. A tanulmány arról számolt be, hogy az emberek télen alvás során hosszabb időt töltenek REM fázisban, mint nyáron vagy ősszel, még a kivilágított városi területeken is.

Valóban többet kell aludnunk télen?

A kutatók feltűnő különbségeket találtak az egyes évszakokban tapasztalható alvási szokások között, annak ellenére, hogy az alanyok olyan városi környezetben élnek, ahol kevés a természetes fény és nagy a fényszennyezés – aminek a fény által szabályozott szezonalitást kellene magával hoznia. Bár a teljes alvásidő körülbelül egy órával ténylegesen hosszabb volt télen, mint nyáron a kutatók szerint ez nem tekinthető jelentős eltérésnek, azonban a 30 perccel hosszabb REM fázisban eltöltött alvásidő igen, hiszen ez a szakasz közvetlenül kapcsolódik a cirkadián ritmushoz, amit a fényváltozás befolyásol.

Miért lehet fontos ez?

Bár a napi rutint (iskolába/munkába járás) nem tudjuk befolyásolni, az alvási szokásainkat meg tudjuk változtatni. Sokat tehetünk az egészségünkért, ha az évszaknak megfelelően alakítjuk ki az alvási szokásainkat, és a tél folyamán hamarabb megyünk el aludni, így elkerülhetjük –többek között - a tavaszi fáradtság kialakulását.

"Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy alvásra van szükségünk ahhoz, hogy élni és teljesíteni tudjunk (pl. a munkában), de ennél sokkal összetettebb dolog ez" – mondta Robert Soler a NASA egykori mérnöke, aki korábban azt tanulmányozta, hogy az űrben lévő fényhiány hogyan befolyásolja az űrhajósok alvási ciklusát. „A mindennapi életünkre és az általános egészségügyi állapotunkra is hat, ha nem alszunk eleget, hiszen befolyásolja a mentális egészségünket, az anyagcserét és a szív- és érrendszer állapotát is – folytatta.

Írta: S.J, újságíró, Forrás: Seasonal Sleeping: Why We Need More Rest in the Winter

Bővebben
Kapcsolódó témák
doktorGO Szerző: doktorGO egészség okosan Megjelenés dátuma: 2023.02.27.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Mi a 4-7-8 légzéstechnika?
A 4-7-8 légzéstechnika segíthet abban, hogy megfelelően tudja kontrollálni légzését. Ez magában foglalja a belégzést 4 másodpercig, a lélegzet visszatartását 7 másodpercig, és a kilégzést 8...
Az alvásparalízis
Az évszázadok során az alvási bénulás tüneteit sokféleképpen leírták, és gyakran egy "gonosz" jelenlétnek tulajdonították. A történelem során szinte minden kultúrában voltak történetek lidérces...
Mit tehetünk memóriaromlás esetén?
Meg lehet-e előzni a memóriaromlást? Mi okozhatja ezt az állapotot? Hogyan könnyítsük meg a mindennapjainkat memóriazavar esetén? Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a...
Terhességi diabétesz
Hogyan ismerjük fel? Miért fontos a kezelése? Gyógyítható-e a terhességi diabétesz?