Miért fontos a megfelelő melatonin termelődés?

Miért fontos a megfelelő melatonin termelődés?

Miért fontos a megfelelő melatonin termelődés?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2022.12.22.
Szerző: doktorGO egészség okosan
A melatonin nem más, mint testünknek az a vegyülete, amely az alvás-ébrenlétet szabályozza, s amelynek termelődése életkorunk előrehaladtával, vagy egyéb életkori behatásokra csökkenhet a szervezetünkben. Miért fontos és mit tehetünk a megfelelő meltonin termelődésért?

Miért fontos a megfelelő melatonin termelődés?

 „Este, sötétedés után, általában 9 óra körül elindul a szervezetünkben a melatonin termelődés, s ahogy ez a hormonszint emelkedik, álmosak leszünk. A melatoninszint aztán egész éjjel magas marad, 2 és 4 óra között éri el a csúcsot, majd lassan csökkeni kezd. Ébredéskor a retinánk fényt érzékel, ezt az információt továbbítja a tobozmirigynek, amely csökkenteni kezdi a melatonintermelést, ekkor indul el a nappali időszámítás a szervezetben, vérnyomásunk emelkedik és átveszik a munkát a serkentő hatású hormonok. A hormonok termelődését az emberi szervezetben az úgynevezett cirkadián ritmus szabályozza, ez a szervezetünk 24 óránként ismétlődő ciklusa, vagy más néven belső biológiai óra.” - mondja Dr. Szakács Zoltán, neurológus, szomnológus, a SomnoCenter, az Alvászavar Központ szakértője.

Mi befolyásolhatja a melatonin termelést?

A nappalhoz és éjszakához igazodó melatonintermelődés nagyjából három hónapos korban kezdődik el, és a kamaszkorig jóval több melatonint termel a gyermekek szervezete, mint a felnőtteké. A melatonintermelődés húsz éves kor után jelentősen lelassul, 40 éves kor után pedig csökkenni kezd, időskorra pedig csaknem teljesen megszűnik. A szakemberek szerint ez lehet az idősebbekre jellemző alvászavarok egyik kiváltó oka.

Nemcsak a cirkadián ritmust szabályozza

A melatonin nemcsak az alvásban és az ébredésben játszik szerepet, hanem rendkívül erős antioxidánsként védi a szervezetünket a káros szabadgyökök ellen, és az immunrendszerünk megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlen. A melatonin jelenléte egyértelműen hatással van a kognitív funkciókra, gátolja az agysejtek pusztulását, javítja a kognitív képességeket, Alzheimer-kór és demencia esetén is segíthet.

Mi okozhat még alvászavart?

Az alvászavarok hátterében gyakran a megváltozott életmód, viselkedés is komoly szerepet játszhat. Sötétedés után még sokáig ébren vagyunk, mesterséges fényekkel vesszük magunkat körbe, nem is szólva a számítógép, TV, mobiltelefon használatáról, mely a retinánkon keresztül szintén összezavarja a melatonin termelődést. A túlzott cukor- és alkoholfogyasztás pedig szintén negatívan befolyásolhatja azt.

Az alvás-egyensúly felborulhat időeltolódás, jet-lag esetén, váltott műszakban dolgozóknál, és számos betegség esetén is, így a cukorbetegség, a daganatos betegségek, emésztési, szív- és érrendszeri problémák esetén is lehet probléma a melatonintermeléssel, így sor kerülhet arra, hogy pótlásra legyen szükségünk

Mit tehetünk alvászavar esetén?

Elsődleges cél természetesen visszatalálni a természetes cirkadián ritmusunkhoz, ha lehet, csökkenteni a képernyőidőt, sötétedéskor lefeküdni és napfelkeltekor ébredni, de ha élethelyzetünk, munkánk, vagy saját személyes bioritmusunk miatt erre nincs mód, tabletta, spray vagy cseppek formájában megkísérelhetjük a melatonin-pótlást. A SomnoCenter szakértője ugyanakkor azt javasolja, hogy ezt mindenképpen csak szakmai tanácsadás után tegyük, konzultáljunk szakértővel, hogy nekünk személy szerint van-e szükségünk melatoninpótlásra.

Bővebben
Kapcsolódó témák
doktorGO Szerző: doktorGO egészség okosan Megjelenés dátuma: 2022.12.22.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Az alvásparalízis
Az évszázadok során az alvási bénulás tüneteit sokféleképpen leírták, és gyakran egy "gonosz" jelenlétnek tulajdonították. A történelem során szinte minden kultúrában voltak történetek lidérces...
Mit tehetünk memóriaromlás esetén?
Meg lehet-e előzni a memóriaromlást? Mi okozhatja ezt az állapotot? Hogyan könnyítsük meg a mindennapjainkat memóriazavar esetén? Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a...
Terhességi diabétesz
Hogyan ismerjük fel? Miért fontos a kezelése? Gyógyítható-e a terhességi diabétesz?
Szemviszketés
Ha van érzés, amit nehéz enyhíteni, az a viszkető szem. Az alábbiakban ennek 6 leggyakoribb kiváltó okát gyűjtöttük össze a Tipton Eyeworks szakértőjének segítségével.