Néztél már ki egy magas épület tetejéről vagy egy kilátóról a mélybe? Hogyan érezted magad? Az életveszélyesnek észlelt magasság miatt természetes, hogy szívünk hevesebben ver, kapkodjuk a levegőt, esetleg remegünk, izzadunk, szédülünk, zsibbadunk, talán még halálfélelemet is érzünk. Aki élt már át pánikrohamot, az tudja, hogy az az imént felsorolt érzésegyüttesnek a sokszorosával jár együtt. Váratlanul tör ránk, a kontrollálhatatlanság érzése követi, nem tudni mikor cseng le, ezért megszüntetésében is sokszor eszköztelenek a szakemberek.

Zavar vagy roham?

Napjainkban igen gyakori jelenség a pánikroham, ami nem egyenlő a pánikzavarral. Diagnosztizálható zavarrá akkor alakul, ha a váratlan pánikrohamok sűrűsödnek, hatásukra életterünk egyre inkább beszűkül, kerülni kezdjük azokat a helyzeteket, ahol már átéltük a szorongásos állapotot és egyre jobban eluralkodik rajtunk a rohamoktól való félelem. Számokban kifejezve: négy héten belül négy pánikroham és négy szorongásos tünet jelentkezik – ilyen például a szédülés, a halálfélelem, a heves szívdobogás, a „torokgombócérzés” vagy az izomfeszülés.

Halálos félelem

A pánikrohamokat előidéző úgynevezett önrontó kör során egy, már meglévő intenzívebb testi érzetet nagyítunk fel és ítélünk végzetesnek. Katasztrófának éljük meg, hogy gyorsabban ver a szívünk, remegünk, úgy érezzük ez akár halálhoz is vezethet. Ezt a gondolkodási hibát – kognitív torzítást – nevezzük katasztrofizációnak, amikor egy meglévő eseményből a lehető legrosszabb következményt jósoljuk meg. Ilyenkor gyakran elkezdünk túlozni: „Zsibbad mindkét karom, mindjárt szívrohamom lesz.”

Hogyan kezelhető?

A WHO ajánlása szerint a pánikzavar tüneteit jelenleg gyógyszeres és pszichoterápiás kezelési módszerekkel enyhítik, azonban érdemes tudni, hogy a pszichológus munkáját a manuálterápia is jelentősen megkönnyítheti – hívta fel a figyelmet Kulig Barbara.