Gyerekek és gyász – hogyan tud segíteni a szülő?

Gyerekek és gyász – hogyan tud segíteni a szülő?

Gyerekek és gyász – hogyan tud segíteni a szülő?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2022.10.19.
Szerző: doktorGO egészség okosan
A gyerekek másképp gyászolnak, mint a felnőttek. Hogyan segíthet ilyenkor a szülő? A Mindennapi Pszichológia Magazin (MiPszi) új számában gyászterapeuta ad tanácsot az érintetteknek.

A gyerekek gyakran nem kérdeznek egy halálhír kapcsán, nem mutatnak szomorúságot, inkább elmennek játszani. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyászfolyamat ne érintené őket akár egészen mélyen, szülőként pedig akkor tudunk a legtöbbet segíteni nekik, ha beszélgetünk velük az érzéseikről, gondolatairól, veszteségnél pedig értőn és türelemmel segítjük át őket a nehéz időszakon.

Mivel segíthetünk szülőként?

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk a gyászolóknak, ismernünk kell magát a gyászfolyamatot, amit sokszor kísér megemelkedett szorongás, elkeseredettség, esetleg düh vagy bűntudat. Ez alól pedig a gyerekek sem kivételek, ám ők saját szintjükön fogják fel a halált. „Mivel mesékből, beszélgetésekből, a hírekből azért hallanak róla, saját eszméket alakítanak ki a témával kapcsolatban” – fejtette ki a MiPsziben Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó. „Segíthetjük őket, ha nemcsak akkor beszélünk a halálról, a halál utáni életről, a gyászról, amikor éppen előállt egy ilyen esemény, hanem prevenciós céllal, akár már ovis korban „elővesszük” a témát” – tette hozzá a szakértő.

Későbbi reakció is várható

Sokszor a szülők aggódnak, ha például egy hozzátartozó halálakor a gyerek nem beszél a gondolatairól, érzéseiről, holott a szakember szerint ez érthető, ez néha mindannyiunk számára nehéz. „A gyerekek gyászfolyamata eltérő a felnőttekétől. Ők az első sokk után látszólag visszatérnek gyermeki életükhöz, játszanak, nem mutatnak feltétlenül szomorúságot. Sokszor késleltetetten, akár egy-két hónap után fogják fel, hogy a halál végleges, vagyis a szeretett elhunyttal már tényleg nem fognak találkozni, nem tér vissza onnan, ahová ment” – mondta el Révész Renáta Liliána.

Fontos a búcsú

Az első lépés a veszteség tudomásulvétele, és a szakember szerint éppen ezért fontos a temetés, az elbúcsúzás. Azonban, ha a szertartáson a gyermek is ott lesz, a részletekre fel kell készíteni őt. „Magyarázzuk el, milyen látható, hallható, tapasztalható dolgok történnek majd a temetésen. Érdemes kitérni arra is, hogy a földbe tétel, vagy az elhantolás már nem okoz fájdalmat - a halál után a test már csak emléke annak a valakinek, aki azt már elhagyta. Mint egy pillangó a bábot. Emellett fontos felkészíteni a gyereket a résztvevők várható érzelmi megnyilvánulásaira, reakcióira.

Terápiára is szükség lehet

Van, amikor a veszteség feldolgozásához terápiás folyamat szükséges a gyerekeknél is. Ebben a - szakember által kísért - folyamatban először felmérik, hogy milyen mértékű a gyerek szorongása, frusztrációja, dühe vagy épp bánata. „A terápiás folyamatban a pszichológiai teendőket lépcsőzetesen felépítve segíthet a szakember a gyerekeknek túljutni a krízisen, kialakítva egy belső tudást és eszköztárat a megküzdéssel kapcsolatban” – magyarázta a gyászterapeuta. Végezetül kiemelte: a gyász folyamata a gyerekek számára is azt jelenti, hogy a veszteséget meg kell élni, de aztán a sebek begyógyulnak, és ők újra képesek lesznek kapcsolódni az élethez.

doktorGO Szerző: doktorGO egészség okosan Megjelenés dátuma: 2022.10.19.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Mit tehetünk memóriaromlás esetén?
Meg lehet-e előzni a memóriaromlást? Mi okozhatja ezt az állapotot? Hogyan könnyítsük meg a mindennapjainkat memóriazavar esetén? Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a...
Terhességi diabétesz
Hogyan ismerjük fel? Miért fontos a kezelése? Gyógyítható-e a terhességi diabétesz?
Szemviszketés
Ha van érzés, amit nehéz enyhíteni, az a viszkető szem. Az alábbiakban ennek 6 leggyakoribb kiváltó okát gyűjtöttük össze a Tipton Eyeworks szakértőjének segítségével.
Májrák
Van-e jellegzetes tünete a májráknak? Mi hajlamosíthat a kialakulására? Hogyan diagnosztizálható? Kérdések és válaszok a májdaganatról.